Szavazások
Mire figyeljünk jobban weboldalunknál?
 
Aktuális
Futó projektek
Elérhetőségeink
Adományok
Belépés

Az egyesület története dióhéjban:

 

1877-ben alakult meg először az egyesület, az 1876-ban Vasvárra került kántortanító, Barabás István szervezésében. Neki azonban rövid időn belül katonai szolgálatra kellett bevonulnia, így az egyesület, vezető nélkül maradt és feloszlott.

Barabásnak 1883- ban sikerült újra megszerveznie a tűzoltóságot.

Az egylet, alakuló közgyűlése 1883. június 17-én volt.

A Belügyminisztérium 1883. október 6-án jegyezte be.

A történetek szerint az alakulás és előmunkálatok költségeit a dalárda viselte. Sőt, a bejegyzés után átadta a Tűzoltó Egylet részére 25 forintnyi pénzvagyonát, így annak első alapító tagja lett.

 

Megalakuláskor az Egyletnek 19 alapító, 76 pártoló, 47 működő, összesen 142 tagja volt.

Mint a visszaemlékezésből kiolvasható, Barabás parancsnok volt.

Főparancsnokul Horváth József ügyvédet választották.

Elnök Korchmáros Gáspár lett.

Jegyző (ma titkárként szerepel ez a titulus) pedig Kocsis János

Felkérték Tolnai gróf Festetics Taszilót, az egylet védnökségére. „Ki azt nemcsak elfogadta, de mint alapító tag is 200 frttal az egylet kötelékébe belépni méltóztatott.”

A tűzoltóság mellett megszervezték és működtették községi a tűzőrséget.

 

Az idők folyamán, hála a jól szervezett közösségi munkának, az egyesület szépen gyarapította vagyonát. A 25 Ft-os alaptőkéből szépen felfejlődött.

 

1890-ben 60 működő és 98 pártoló tagja volt az egyesületnek, továbbá 297 tűzőr dolgozott az irányításuk alatt.

 

1898. augusztus 7-én szentelték fel a vasvári tűzoltó zászlót. Ez alkalomból a Vasvármegyei Tűzoltó Szövetség évi rendes közgyűlését Vasváron tartották.

 

1910. június 29-én szentelték az új Tűzoltó szerházat, ami egyben a vasvármegyei Tűzoltószövetség XVIII. évi közgyűlése is volt.

 

1910-ben a következő csapatfelszerelése volt a vasvári tűzoltóknak:

Targonca fecskendő (90 mm) egy lajtszekér után akasztva.

Kis hydrofor (85 mm) lajtszekér hátuljára fektetve.

Kocsi-fecskendő (110 mm) rugókkal, fékkel, tömlő targoncával.

Kocsi-fecskendő (100 mm) rugók nélkül.

Ifjúsági kocsi-fecskendő (80 mm) angol dugó létrákkal.

2 db mankó kézi fecskendő (egy hengerű) vödörbe illeszthető.

Lajtszekér a 100 mm-es fecskendőhöz

Lajtszekér a 110 mm-es fecskendőhöz

Szerkocsi 2 készlet dugó-létrával, 3 támrudas létrával,2 tetőlétrával, kapcsokkal, csáklyákkal, ásókkal, lapátokkal, vasvillákkal stb.

A felsorolt kocsi-fecskendők mind szívó szerkezetűek, a nyomótömlő készlet 540 m. (16.)

 

A vasvári egyesület fejlődése elválaszthatatlanul kapcsolódott a vármegyei tűzoltóság fejlődéséhez. Sőt az országos folyamatokhoz is. Ennek kulcsa Barabás István volt.

 

 

Szó szerint háborús károk érték az egyesületet. Az egylet helyiségeit katonai célokra használták.

Sokk – sokk hátán, megpróbáltatások tömege érte az embereket akkoriban. A háborús és forradalmi sokkból, még nem is ocsúdott az ország, amikor érkezett a következő csapás: Trianon, majd a szegénység és a gazdasági válság.

1925. szeptember 8. Vasvármegyei Tűzoltó Szövetség jubileumi közgyűlést tartott Vasváron. Aminek a fő apropója Barabás István 50 éves tűzoltó pályafutásának elismerése volt. Ezzel együtt tartották, igaz 2 év késéssel, az egyesület 40 éves évfordulóját.

 

1926-ban újjá kellett szervezni a korábban legendásan jól működő községi tűzőrséget.

A problémák ellenére 58 rendes tagja volt a Tűzoltó Egyesületnek.

Eszközeik a következők voltak:

1 db 90 mm targoncafecskendő, lajtszekér után akasztva.

1 db. 85 mm hydrofor lajtszekér hátuljára fektetve.

1 db. 110 mm kocsifecskendő.

1 db. 100 mm kocsifecskendő.

1 db. 80 mm ifjúsági kocsifecskendő.

Mindez 300 m nyomótömlővel ellátva.

 

Ez után a II. Világháború következett, majd az államosítás, mikor a vasvári felszerelések nagyobb részét elvették az egyesülettől.

 

Ezekben az „új időkben” eltűntek a tűzoltók szakrális jelképei, a tűzoltó zászló és a szt. Flórián szobor. A rendszer jellegéből adódóan aHelytőrténeti Múzeumba vitték, később pedig onnét, vélhetően egy betörés után elvesztek.

 

Ami a húszas-harmincas évek ínséges világában nem valósulhatott meg, - a szegénység miatt nem tudtak gépjárműfecskendőt vásárolni - az megtörtént az 1950-es években.

 

Az állam ekkor egy Csepel típusú gépkocsi fecskendőt adott Vasvárra 2 sofőrrel a nyári munkák idejére. Ez az időszak 1950-1952.

1952-ben megérkezett az első saját autó, egy MORRIS típusú teherautó 400-as fecskendővel.

Melyet 1957-ben cseréltek le MÁVAG tartályos kismotorfecskendős autóra

Majd abban az évben GMC típusú járművet kaptak.

1964. augusztus 12. és 1966. május 27. között gépjármű nélkül volt az egyesület.

1966. május 27-én kapta meg a Csepel diesel típusú gépjárműfecskendőt az egyesület.

1987. –től Ikarus gépjárműfecskendővel végezték a beavatkozásokat 1988-ig

1988. ban érkezett az IFA amely még mindig szolgálatot teljesít (1 szer)

1993-1997 között egy NIVA szolgálta még az egyesületet.

1997 –ben érkezett a második IFA amely a tartalék szerepét tölti be.

 

Az egyesület tagjai közül a gépkocsivezetők:

Simon István 1952-1978

Szecsődi Imre 1968-2004

Dóka István 1978-tól

Kiss Ervin 1980

Katona István 1986-1989

Nyúl Mihály 1992-2001

Szalay Gyula 1988-tól

Szita László 1993-tól

László Géza 1995-tól

Tánczos Gábor. 1998-tól

Ifj. Nyúl Mihály 2002-től

Németh Imre 2004-től

Bohár Károly 1995-től

Krajczár Gergely 2008-tól

 

 

Vezetőség:

Főparancsnok: év

Barabás István tanító 1877

Horváth József ügyvéd 1883-1886

Barabás István, tanító 1883-1921

Toscano Gyula 1921-1923

Kiss Gyula adóügyi jegyző 1923-1926

Varga Kálmán igazg. tanító, 1927-1928

Baán Géza, igazgató 1928-1939

Tahin Mátyás 1939-1947

Kovács Lajos 1947

Fekete József 1948-1984

Rózsa László 1984-1988

Németh László 1988-tól

 

Titkár /jegyző év

Kocsis János 1883-1888

Tretter Győző 1888-1898

Meller Henrik 1898-1911

Tretter Győző 1911-1913

Tretter Viktor 1913-1920

Németh Antal 1920-1941

Buziásy László 1941-1947

1947-1958 között nem volt ilyen poszt

Kassai József 1958 -1963

Horváth Jánosné 1963 -1993

Katona István 1994-2002

Adorján Tibor 2002-től.

 

elnök év

Korchmáros Gáspár 1883

Lehrmann Ferencz 1886

Horváth József Ügyvéd 1888-1914

Barabás István 1914-1920

dr Novák Béla ügyvéd 1920-1936

Abay Jenő Főjegyző 1936-1941

Abay Jenő Főjegyző 1947

1947-1958 között nem volt ilyen poszt

Kovács Lajos 1958 -1963

Fábián István 1963-1973

Lukács János 1973-1990

Kovács László 1990-1992

Szalai Gyula 1992-2002

Katona István 2002-2009

Bozzai Lajos 2009-től

 
Vendégkönyv
Támogatók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMai nap117
mod_vvisit_counterTegnap84
mod_vvisit_counterEzen a héten117
mod_vvisit_counterMúlt héten2093
mod_vvisit_counterEbben a hónapban4967
mod_vvisit_counterMúlt hónapban9462
mod_vvisit_counterMinden alkalommal329767

Jelenleg: 2 guests online
A Te IP-d: 54.89.21.96
 , 
2014 szept. 22